cím nélkül...

Van, hogy a szexet tervezem. Van, hogy csak sodródom, lesz, ami lesz...tényleg csak sodródom. Olykor csak egy egyszerű kávézás, olykor kicsit több, kicsit direktebb. Ahogy sikerül. Illetve...amit inkább kihoz belőlem a másik. 

Nos. 

Az igazat megvallva egyáltalán nem így terveztem a délutánt. Oké, megfordult a fejemben, mert nem én lennék, ha nem...de aztán...hagytam magam sodródni...és csak sodródtam. Elmerültem, felszínre úsztam, aztán újra le. És élveztem. Azt hiszem...nagyon rég volt ilyen.   

Nem volt bennem félsz. Csak akartam. Kívántam. Nem volt bennem szégyenérzet, megbánás, nem volt bennem semmi, ami miatt rosszul érezhettem volna magam. 

Én voltam. Önmagam voltam. Lemeztelenített már akkor, amikor csak beszélgettünk.  

Vállvillantós, puha anyagú ruha volt rajtam. Imádtam, ahogy a beszélgetésünk során először csak a sokatmondó tekintetével, később pedig ujja finom érintésével mutatta mennyire tetszik neki. Felizgatott már csak azzal, hogy az érzékeny bőrömön végigsimított, végig a kulcscsontomon, a vállgödrömig, a nyakam és a vállam találkozásánál, ahogy rám nézett, a vörösre festett számra, torkomra, ahogy nézett. Egyszerűen beindított. 

Vállvillantós ruha volt rajtam. 

Megragadott, megfogott. Az a fajta domináns Férfi, aki mindig is vonzott. Aki zsigerből az, és nem csak felvett, mű viselkedés, ami kiérződik viszonylag hamar. 

Megragadott, megfogott, irányított. Kibújtam a szorításából, kekeckedtem, provokáltam. Még erősebben fogott, szorított, amíg fel nem nyögtem és azon túl is. Az ágyra lökött, megérintett. Játszott velem pont úgy, pont akkor amikor kellett. Rám érzett, olvasott belőlem. Akkor markolta meg a csípőm, akkor csapott rá újra és újra a tenyerével a fenekemre, akkor ragadta meg a csuklóm és nehezedett rám, amikor erre volt szükségem. Nem kellett mondanom semmit. Ez tetszett. Nagyon is. 

Tetszett, hogy beindította, ahogy ránéztem szopás közben. Ahogy játszottam a farkával; mohón, éhesen, lassan és finomkodva...felhúzva, felizgatva őt. 

Tetszett, hogy  beszélt hozzám, provokált, kekeckedett; kíváncsi volt arra, vajon milyen reakciót vált ki belőlem egy-egy megjegyzése, beszólása. Hergelt és felajzott. Felizgatott már az, ahogy hatott rám. Az, hogy olvasott a testem rezdüléséből, mintha régóta ismert volna. 

Ezeríz, ezerélmény. Mintha minden élesebb. erősebb lett volna, mint eddig. Intenzívebb. A  beszűrődő lemenő napfény, később pedig lámpafény az ablakon át. A napnyugta élénk sokszínűségét felváltó éjszaka sokszínű mélykékkel...túl sok...mégis...kell. Érezni akarom. Az ízét, az illatát, a testének tapintását, bőrének melegét. Már feladtam, hogy összefüggően tudjak gondolkodni, föladtam, hogy az élményeket leíróan rögzítsem magamban, túl sok, túl jó felülírt mindent. Igaz, már a legelején elveszítettem a józan  eszem, csak elmerülni, élvezni akartam az egészet, úgyhogy egy idő után feladtam, hogy mindent " rögzítsek". Csak a kéj maradt.  

Fölém hajolt, bennem volt. Körmeim a bőrébe mélyedtek. Szorított, megragadott. Tartott, nem engedett. Már nem tudtam hol vagyok, merre vagyok. Alig tudtam gondolkodni. " Csak egy test vagyok, ami elfogad, befogad. Szemem nem lát, csak színeket, árnyakat, már nem tudok koncentrálni". 

Felnyögtem. Újra és újra. Szemem felakadt. Túl sok inger, túl sok élmény. Túl sok és mégis annyira jó. Mégmégmég. 

Telhetetlennek éreztem magam. Mégis jóllakottnak. Feltöltöttnek, energiával telinek. 

Még most sem ülepedett le teljesen. Talán nem is fog. Van, ami egyszerűen nagyon jó. Van és kész. Elfogadni és befogadni kell; kicsit sem gondolkodni.  Csak lenni. Elmerülni. Sodródni...

Talán sosem fog igazan leülepedni bennem az egész. Talán csak akkor, ha lesz következő alkalom. Talán csak akkor, ha ezt külső szemmel láttam volna, de lehet még akkor sem. Bár nem vagyok híve a kamerázásnak, ezt talán jobb lett volna rögzíteni (kuncogás). Nem tudom. Nehéz felidézni  mi minden történt, mert csak az erősebb pillanatok vannak meg. A szemfelakadás, a nyögések, a provokatív mosoly, tekintetek villanása. Ajakharapás és heves csókok. Durva és mégis finom érintések, ízek, aromák. Ahogy a bőrömön csattant a tenyere, ujjai markolják a csípőm, erős marok szorítása a csuklómon, torkomon, tarkómon...

Újra és újra felidézem. Mintha egy körhintán ülnék. Felrémlenek az intenzív képek, benyomások. Újra és újra. Akarom. 

Annyira jó.