A találkák során, ami leginkább a szexről szólnak (szólnának) olyan dolgokat tudok meg a férfiakról, amik úgy egyébként nem különösebben érdekelnek. Valahol persze nem rossz, hogy beszélgetünk, de többször érzem magam pszichológusnak mint dugni való nőnek. Lehet, hogy velem van a baj (ezek szerint szinte biztos), hogy nem érdekel az anyagi helyzete, a munkája, milyen kocsija van és mennyit keres. És mégis megosztják velem, mintha ezzel akarnának elcsábítani. Aztán csodálkoznak, hogy hátradőlök és kiábrándítom őket, mennyire nem érdekel. De azért mondják és mondják...
Persze értem én, hogy ilyen világot élünk, a legtöbb nő erre vágyik, anyagi biztonság és etc, de ha megbeszéltük, ki mit keres, akkor miért kell az anyagiakat bedobni? A randink arról szólnának, hogy a vágyaink egyeznek-e és működik-e a kémia. Tömörebben: lesz szex vagy nem lesz. A randit mindig megelőzi egy-két környi levelezés, ahol tökéletesen jól működik a felvezetés. Aztán a személyes találkozón rendszerint, az esetek nagy részében elbaszódik az egész. Pedig a reakciókból az jön le, igen, nyert ügy van, tetszem, tetszik, vágy megvan, már csak személyes impulzus kell.
Megosztják velem az életüket. A barátnő, a feleség, élettárs miért nem jó. Mert természetesen csak ők tehetnek arról, hogy a pasi nálam köt(ne) ki. Nagyon kanos. Nagyon kíván, akar, vágyik rám. Jobban, mint a saját nőjére. Mert otthon valami elromlott. Nincs elég szex. Nincs orál vagy csak nagyon ritkán. Kérdem én, te mikor nyaltad ki utoljára a nődet? Nem is tudod már. Ja, kérem szépen, oda-vissza működik, nem csak te vagy meg az igényeid. Nem szexi. Vettél le róla némi terhet? Házimunka, bevásárlás?
(Én se vagyok szupervúmen, mindig tip-top, hiába hiszi azt bármelyik is.) Nyisd ki a szád. Ha más nem, küldd el zuhanyozni, addig meg csinálj hangulatfényt, nyiss ki egy üveg bort. Ne hagyd szerteszét a vackaid, ne kelljen x óra meló után még a káoszt is felszámolnia. Akkor talán vevő lesz más mókára.
Csodálkoznak, hogy nem fogom a pártjukat és nem adok igazat. Ha csacsogni akarnak a gondjaikról, semmi gond, de ezzel pont nem érik el azt, hogy a bugyimba engedjem őket. Meghallgatom őket, nincs ezzel semmi baj, de ha én lennék az aki segít megoldani a lelki szösszeit, akkor valahogy nem érzem azt, hogy NŐ lennék a szemében. Pedig én az akarok lenni. NŐ. Egy vadidegen szemében. Mert jó érzés. Nagyon is. Rengeteg plusz löketet tud adni az önbizalomnak.
Ahhoz, hogy egy nő NŐnek érezze magát, éreztetni kell vele. Bókolni, kedveskedni. És itt nem anyagi dolgokról beszélek. Azért találkozom vele és ő velem, mert szexről van szó. Akkor foglalkozzunk csak azzal. Ki mit keres és mit szeretne. Én csábítok, te csábítasz. A végcél szerintem nem az, hogy a lelki nyavalyákat, társas kapcsolati problémákat beszéljük át. És mégis. Néha úgy érzem, számukra csak ürügy, én mit keresek, mit szeretnék a találkozónktól. Aztán csodálkoznak, ha végül azt mondom, bocsi, de nem. Vagy amikor mégis úgy döntök, hogy az elbaszott idő ellenére, és mert tudom milyen fincsi darab figyel a nadrágjába és felvetem a mi lenne ha...? kérdést megfutamodnak. Nyuszik. Amikor cselekedni kellene, elfutnak. De legalább a lelküket pátyolgattam. Vagy nem.
Lehet, hogy pályát kellene változtatnom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése