Amióta beújítottunk néhány játékszert elszabadult a "pokol".
Rabszolgájának hív. Persze azzal a bizonyos kötözködő-játékos felhanggal, amit nem kell a szívünkre venni. Csak gonoszkodik. Rabszolga így, rabszolga úgy, engedelmeskedned kell és kész. De nem engedelmeskedem. Csak, mintha. Egy kicsikét. Lehet, hogy elrontom a játékát, hogy dacolok vele, hogy fittyet hányok az utasítására, de lehet, hogy ezt is élvezi. Mert tudja, hogy az lesz amit ő akar, csak éppen én döntöm el, hogy mikor. tulajdonképpen nincs bajom azzal, ahogyan játszani akar, sőt, vevő is vagyok rá, inkább csak a móddal van olykor bajom. Meg persze a természetem ellen van, még akkor is, hogy élvezem amit csinál. Legtöbbször. Na jó, az esetek 99%-ban. kell egy kis ráhangolódás, kell egy kis kekec, nem adom meg magam nézés, én-vagyok-az-aki-dönt-és-nem-te - nézés. Ez a fűszere a játéknak.
Rabszolgájának hív. Rossz rabszolga vagyok, mert nem úgy van, ahogy Ő akarja. Nem vettem meg ezt vagy azt, nem voltam gyors, nem szolgálom ki azonnal (főzzek teát, vigyem oda neki, engedjem meg a vizet, stb. mindennapi apróságok), hanem várok pár lélegzetvételnyit, aztán. Évezem ezt a hatalmi játszmát, mert tudom, hogy igazán nem bántana. Lehet, hogy egyszer, talán, eldurran az agya, és nem figyel, de tudja, hogy nem maradna válasz nélkül. De pont ettől olyan érdekes a dolog. fitogtatja a hatalmát és én az enyémet. Alázatra akar tanítani (legalábbis a játék erejéig), de nem mindig sikerül neki. Fájdalmat akar okozni, de tudja, hogy élvezem (meg látja is), egy pontig, vagy egy pont után. Addig meg ellenállok. Csakazértis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése