A nyakamat rá, hogy Kedves kifejezetten élvezi, amikor fájdalmat okoz. Amikor újra és újra lecsap a pálca és én már sokadjára nem is tudom, nem nyöszörgés, nem vinnyogás, hanem olyan gyengécske, nem gondolom azért olyan komolyan, de elmész te a jó büdös francba morgás. Érdemes lenne felvenni, mert utólag nem jut eszembe, akkor mi játszódik le bennem. Annyit tudok, hogy semmi köze nincs az alázathoz. Teszem amit mondd, de többszöri parancsra. Nem adom meg magam! Utasít, de nem fogadok szót, sőt, felszegett fejjel állok ellen neki. Igen, azzal a bizonyos nézéssel.Provokálok?Igen. Vállalom a komolyabb büntetést, de akkor sem engedelmeskedem. Valahol talán szórakoztatja. Lehet, hogy dühíti, hogy nem úgy játszom, ahogy ő fütyül.
Jól odacsap. Felszisszenek, átkozódok, ellenállok. Akkor is oda teszem a kezem, akkor is összezárom a lábam, akkor is, mert fáj és nem hagyom magam.. Aztán persze máshol csattan a pálca, de legalább nem a cicire és nem a puncira. Bánom is én, ha a hason, combon, fenéken csattan?Legalább kis időre fellélegezhet a vörös sormintás cici, vagy a finoman sajgó érzékeny hús. Belecsíp a bimbóba, megmarkolja a lángoló már inkább rózsaszínes-vöröses színt öltő puha, ínycsiklandó, markolni való cicit. Fáj. Ellenkezem, de ettől élvezetes az egész. Fájdalmat akar okozni, de tudja, nem lépheti át a határt, mert akkor nem leszek a játszótársa, sőt, nem félek visszacsapni, ha arról van szó.
Provokál. Látom a gonosz mosolyt a szája szegletében, azt a bizonyos csillogást a szemében. Nem kell félnem, ez csak játék. Fájni fáj, de csak játék. Finom csapkodást váltja az erősebb és még erősebb. Még nem érzett rá, hogy hogyan "rajzoljon" sormintát a fehér bőrre, egyelőre csak azt élvezi, hogy odacsaphat, fájdalmat okozhat. Nem számít, hogy többször ugyanoda, a következőnél úgy is próbálom védeni a védhetőt, addig meg más célpontot keres, talál. Én pedig próbálok ellenkezni. Mert hát ilyen vagyok. Nem adom könnyen magam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése