2014. december 31., szerda

ilyen volt...2014

Nem szokásom év végi összegzést írni; úgy általában végig se szoktam gondolni, mi minden illetve, mi nem történt velem. Ezúttal azonban kivételt teszek.

Idén voltunk 10 évesek Kedvessel és 1 éves házassági évfordulónkat is megünnepelhettünk. Úgy érzem még mindig ugyanúgy szeretem. Vagy éppen jobban. sosem állítottam, hogy a kettőnk kapcsolata fenékig tejfel (vagy mi), de kihozzuk a legtöbbet, amit csak lehet. Imádom nézni, ahogy alszik. Ahogy rám néz. Még mindig odáig vagyok az illatáért, az érintéséért. Még mindig bosszant a rumli, amit maga után hagy, de beláttam, lehetek újra és újra sárkány, nem lesz jobb a helyzet :)  

Kijutott a jóból és kijutott a rosszból is. Idén se úsztam meg a különböző fincsi betegségeket, amiket a kolléganőm hozott be a gyerekeitől, meg persze az ügyfelek. Szép az élet :) lassan benyújtom a  számlát nekik. (Szerintem nem fognak örülni.) Jó lenne, ha 2015-ben megtanulnák végre a kezüket használni, vagy a zsebkendőt. Vagy az immunrendszerem legyinthetne ezekre már. Letört két fogam, az egyik épp pár napja, hogy szokjam a törődést, jövőre lesz mit megcsinálni. Öregszem. Ez van. jövőre már jön a bűvös 30, vagyis az én esetemben a 25+5. 

Számomra hideg és szar volt a nyár, nyaralni se tudunk elmenni. Az igazat megvallva nem ártana jövőre pótolni, de majd kiderül, hogy sikerül vagy sem. Jó lenne, nagyon is. Megint Horvátország, szinte már hazajárunk, de jó lenne pár nap Spanyolország vagy Velence. Tudom, tudom...túl sokat akarok. Álmodozni csak lehet, nem? Viszont idén nem egy koncerten voltunk. Felejthetetlen volt például a Dropkick Murphys koncert, amit a mai napig emlegetünk. Van is miért. :) Egyet bánok, nem mentünk el pólót venni. Késő bánat.  

Ebben az évben is sikerült megint összevesznem anyámmal és a húgommal, cserébe viszont megismertem apu ágáról három újabb unokatesóval; fura szerzetek, de hát ki normális? Jó érzés megismerni a rokonság azon részét, akiről nem is tudtam, hogy vannak. Főleg mivel egyáltalán nem mindennapi, unalmas emberek, számomra abszolút pozitív az egész.

Idén is dolgozhattam sokat, talán a vasárnapi zárva tartás jobb beosztást hoz majd nekem, de majd meglátjuk. Kezdem unni, hogy a szabadidőm kezd a nullával egyenlő lenni, illetve olyan, amivel nem sok mindent tudok kezdeni, max tovább alszom, vagy olvasok. Szóval lehet, hogy jobb lesz a jövő év munka szempontjából, lehet hogy rosszabb. Igyekszem pozitívan felfogni. Jó lesz és punktum.

Kalandozás. Hát... Volt rossz tapasztalat, volt jó is. Most épp a jó tart még mindig, X-ben megtaláltam azt, amire szükségem van. Mindamellett, hogy a szex része működik, veszett jó vele beszélgetni. Néha pont az ők kekec, pikírt, gonosz megjegyzéseire van szükségem egy nyűgösebb napon. Valahol még most is pillogok, hogy bár nem ilyet akartam mégis megtaláltam azt, aki a legjobban beleillik az összképbe. Az Élet úgy tűnik jobban tudja, mire van szükségünk.    

Tervek jövőre? Nem szeretek tervezni. Persze vannak álmok és vágyak. Rengeteg bepótolni valóm, valónk van. Szeretném, ha nyáron meleg lenne. Ha sütne a nap. Szeretnék citromfagyit enni miközben sétálunk. Vagy beülünk valahova. Le szeretnék fogyni olyan öt kilót, de ez egyelőre csak terv. Mozgással és nem koplalással, szóval igyekszem nem elhanyagolni a rendszeres testmozgást. Aztán meglátjuk, hogy sikerül ez  a terv. Jó lenne a barátaimmal végre  egy jóízűt beszélgetni, csacsogni, van mit bepótolnom feléjük. 
Jó lenne, ha 2015 az idei évnél is jobb lenne, mert azért ez se volt egy rossz év. Persze lehetett volna jobb is, de ez van, így sikerült.  

Kívánom nektek, hogy 2015 szebb legyen és jobb, mint az idei. Vagy legalább ugyanilyen jó. Legyen sok szép perc és boldog óra. Rengeteg könnyezős nevetés, gyöngyöző kacagás, önfeledt pillatatok. Kívánom, hogy egészségesek legyetek, elkerüljön minden baj és bánat! Csókok halma és ölelés!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése