ilyen volt...2014

Nem szokásom év végi összegzést írni; úgy általában végig se szoktam gondolni, mi minden illetve, mi nem történt velem. Ezúttal azonban kivételt teszek.

Idén voltunk 10 évesek Kedvessel és 1 éves házassági évfordulónkat is megünnepelhettünk. Úgy érzem még mindig ugyanúgy szeretem. Vagy éppen jobban. sosem állítottam, hogy a kettőnk kapcsolata fenékig tejfel (vagy mi), de kihozzuk a legtöbbet, amit csak lehet. Imádom nézni, ahogy alszik. Ahogy rám néz. Még mindig odáig vagyok az illatáért, az érintéséért. Még mindig bosszant a rumli, amit maga után hagy, de beláttam, lehetek újra és újra sárkány, nem lesz jobb a helyzet :)  

Kijutott a jóból és kijutott a rosszból is. Idén se úsztam meg a különböző fincsi betegségeket, amiket a kolléganőm hozott be a gyerekeitől, meg persze az ügyfelek. Szép az élet :) lassan benyújtom a  számlát nekik. (Szerintem nem fognak örülni.) Jó lenne, ha 2015-ben megtanulnák végre a kezüket használni, vagy a zsebkendőt. Vagy az immunrendszerem legyinthetne ezekre már. Letört két fogam, az egyik épp pár napja, hogy szokjam a törődést, jövőre lesz mit megcsinálni. Öregszem. Ez van. jövőre már jön a bűvös 30, vagyis az én esetemben a 25+5. 

Számomra hideg és szar volt a nyár, nyaralni se tudunk elmenni. Az igazat megvallva nem ártana jövőre pótolni, de majd kiderül, hogy sikerül vagy sem. Jó lenne, nagyon is. Megint Horvátország, szinte már hazajárunk, de jó lenne pár nap Spanyolország vagy Velence. Tudom, tudom...túl sokat akarok. Álmodozni csak lehet, nem? Viszont idén nem egy koncerten voltunk. Felejthetetlen volt például a Dropkick Murphys koncert, amit a mai napig emlegetünk. Van is miért. :) Egyet bánok, nem mentünk el pólót venni. Késő bánat.  

Ebben az évben is sikerült megint összevesznem anyámmal és a húgommal, cserébe viszont megismertem apu ágáról három újabb unokatesóval; fura szerzetek, de hát ki normális? Jó érzés megismerni a rokonság azon részét, akiről nem is tudtam, hogy vannak. Főleg mivel egyáltalán nem mindennapi, unalmas emberek, számomra abszolút pozitív az egész.

Idén is dolgozhattam sokat, talán a vasárnapi zárva tartás jobb beosztást hoz majd nekem, de majd meglátjuk. Kezdem unni, hogy a szabadidőm kezd a nullával egyenlő lenni, illetve olyan, amivel nem sok mindent tudok kezdeni, max tovább alszom, vagy olvasok. Szóval lehet, hogy jobb lesz a jövő év munka szempontjából, lehet hogy rosszabb. Igyekszem pozitívan felfogni. Jó lesz és punktum.

Kalandozás. Hát... Volt rossz tapasztalat, volt jó is. Most épp a jó tart még mindig, X-ben megtaláltam azt, amire szükségem van. Mindamellett, hogy a szex része működik, veszett jó vele beszélgetni. Néha pont az ők kekec, pikírt, gonosz megjegyzéseire van szükségem egy nyűgösebb napon. Valahol még most is pillogok, hogy bár nem ilyet akartam mégis megtaláltam azt, aki a legjobban beleillik az összképbe. Az Élet úgy tűnik jobban tudja, mire van szükségünk.    

Tervek jövőre? Nem szeretek tervezni. Persze vannak álmok és vágyak. Rengeteg bepótolni valóm, valónk van. Szeretném, ha nyáron meleg lenne. Ha sütne a nap. Szeretnék citromfagyit enni miközben sétálunk. Vagy beülünk valahova. Le szeretnék fogyni olyan öt kilót, de ez egyelőre csak terv. Mozgással és nem koplalással, szóval igyekszem nem elhanyagolni a rendszeres testmozgást. Aztán meglátjuk, hogy sikerül ez  a terv. Jó lenne a barátaimmal végre  egy jóízűt beszélgetni, csacsogni, van mit bepótolnom feléjük. 

Jó lenne, ha 2015 az idei évnél is jobb lenne, mert azért ez se volt egy rossz év. Persze lehetett volna jobb is, de ez van, így sikerült.  

Kívánom nektek, hogy 2015 szebb legyen és jobb, mint az idei. Vagy legalább ugyanilyen jó. Legyen sok szép perc és boldog óra. Rengeteg könnyezős nevetés, gyöngyöző kacagás, önfeledt pillatatok. Kívánom, hogy egészségesek legyetek, elkerüljön minden baj és bánat! Csókok halma és ölelés!!!!

Karácsony margójára

Hát Szívemcsücskei...mit is mondhatnék? 

Kívánok kellemeset, kívánok boldogat, kívánok szebbet, jobbat, sokkal jobbat, kívánom, hogy legyenek csodák, meglepetések, legyenek szívből jövő boldogságos percek( órák, hetek stb) örökké tartó csakis pozitív mindenségek. 

Kívánom, hogy akinek nincs, találja meg, akinek már van, az el ne eressze, kívánom hogy az összes kívánságotok teljesüljön! 

Bár nem lesz fehér a karácsony, ami már nagyon hiányzik :(  azért mentes legyen veszekedéstől, haragtól, bánattól, egyetek finomakat, igyatok magatok és szerettetek egészségére! 

Szóval, Szívemcsücskei, bár idén (is) kevesekkel tudtam találkozni, kimaradt az ölelés és csókok halma, de azért gondolok rátok, hiányoztok, jövőre ígérem több időm lesz (szeretném, akarom, kívánom), szóval KELLEMES és nem utolsósorban BOLDOG KARÁCSONYT!!!!!!

Jön a tél, itt a hideg, újabb és újabb rétegek kerülnek fölfele, de úgy tűnik ez sem szegi a kedvem. Bár nem vagyok híve az állandóságnak, kevésbé jelent érzelmi kockázatot, ha több pasit tartok, de X egyelőre több mint megfelelő. Pont azt adja, amire szükségem van. Nem többet és nem kevesebbet és ez több mint jó. 

Igaz, hogy olyan irányba terel, amiről soha nem is álmodtam volna, de lényem legmélyén érzem és tudom, ez én vagyok, ezek a vágyaim. És ez most jó. Tetszik.

Azt szeretem ebben az egészben, a vele való furcsa és cseppet sem mindennapi kapcsolatban vele, hogy nem kiszámítható. Nincs rendszer a találkozásainkban, van, hogy megbeszélünk valamit aztán módosítjuk, és egyáltalán nem bosszant fel vele (lehet hogy öregszem és amiatt kicsit máshogy állok a dolgokhoz?) Felhív és beszélgetünk, provokatívan, gonoszkodva, flegmán közöl valamit, ami vagy tetszik vagy nem. Inspirál, olykor nevel, olykor kritizál. És az a furcsa az egészben, hogy azzal ami és aki, jobbá teszi a Kedvessel való kapcsolatomat is.  

De végül is ezért is csinálom. Hogy jobb legyen. Egyre jobb és jobb, még ha csak icipicivel is.

...aki kitalálta a menstruációs görcsöket, az egy nőgyűlölő szadista állat volt...

AZT A KURVA...!!!!!!!!

X

Lehúzta rólam a ruhát. 

Ajakbiggyesztve néztem rá, majd provokatív mosolyra húztam a szám. Vártam. Nézett rám, azzal a fölényeskedő, parancsoló tekintettel, gonosz és mégis kedveskedő mozdulatokkal csatolta fel a nyakamra a nyakörvet. Kérdezte, hogy volt-e már rajtam ilyen. Persze, válaszoltam. Kicsit felemeltem a fejem, hogy jobban lássa a karcsú nyakamat körülölelő fekete bőrt. A póráz már rá volt csatolva, durván rántott rajta egyet. Ellenszegültem, kissé széttett lábbal támasztottam meg magam a széken ülve. Ez a mi kis játékunk. Ő irányít én pedig ellenszegülők. Tudom, hogy valamennyire dühíti, te valamennyire fel is izgatja, mert nem vagyok az az engedelmes szub, amit megszokott. Sőt, igazából szub se vagyok, de mivel inspirál a kettőnk közti kapcsolat nincs ellenemre ez az egész közjáték. 

Meglökött egy kicsit, belehuppantam a fotelba. Jókora, kényelmes darab. Rátekerte a pórázt a kezére, majd megrántotta, hogy az arcom a farkához érjen. Felnéztem rá, pikírt, kekec mosoly játszott az ajkamon. Résnyire nyitottam az ajkam, kidugtam a nyelvem. Leheletem súrolta a makkját. Az előbb, amikor a vékony bambuszpálcát használta, az ő játékát játszottuk, most az enyém jött. X inkább az a típusú Férfi, aki baszni szereti a Nő száját, én viszont játszani, élvezkedni, kóstolni szeretem a faszt, kiélvezni minden rezdülését, sóhaját, nyögését. Lehunyt szemmel veszem a számba, tudom, sokszor elmondta már, gyönyörű látványt nyújtok. Arcomon látszik, hogy őszintén élvezem azt, amit csinálok; nincs megjátszva, túlspilázva, nyers őszinteség, nyers vágy, ami tükröződik az arcomon. 

Felváltva kaptuk meg amit akartunk. Az én finomkodásomat felváltotta az ő durvasága; egy idő után folyni kezdett a könnyem, mélyen és durván baszta a számat, elmosódott a fekete tusvonal, végigfolyt a fekete színű könny a hófehér bőrön. 

Nyögtem és remegtem az élvezettől. Nem bánom, hogy olykor durva, öklendeznem kell, jól esik, kell; ez az egész, úgy ahogy van. 

Aztán helyet cseréltünk. Térdeltem a parkettán, lassan liluló fenekem nézte, miközben szoptam a farkát. Egy ideig, mert aztán a gyönyörtől nem tudta nyitva hagyni a szemét. Mormogott. Utasított. Dicsért. Parancsolt. Kérni nem kért. Ilyenkor már semmit se kér. Gyengén-durván-gyengén-durván.Gyorsan-lassan- ő irányít-én irányítok. Baszta a szám, picit megrántotta a  farka a  piercingem. Fájt. Némi szünet, vártam, hogy elmúljon a fájdalom; nem jó au, ahogy szoktam neki mondani. Aztán folytattam. Folyt a könnyem, a nyálam. Megdagadt a nyelvem. 

Légzése felgyorsult, elnyomta a nyögéseimet. Hangosan élvezett, hosszan, görcsösen remegve, majd teljesen ellazulva. Nyelvemmel lustán simogattam a farkát. Felnéztem rá, elégedett tekintettel, majd picit mintha megalázkodnék pilláim alól néztem fel rá. Csak egy pillanatig tartott, nem tovább. 

Felálltam,  elégedetten néztem rá. Combfix, bugyi és nyakörv volt rajtam. Nem több. Kihúztam magam, játékosan meglengettem a póráz végét. Kekeckedőn álltam elé, finoman meglegyintettem a karját vele. Hergeltem egy kicsit. De csak egy kicsit. Körbefordultam, hogy lássa mindenemet. Elégedetten és büszkén nézett rám. 

Visszatekintés

Visszatekintve, honnan indultam és most hol tartok..hát...mit is mondjak...

A kezdetek kezdetén amikor elkezdtem a blogot, nem hittem volna, hogy ide, idáig eljutok. Évek teltek el, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, megismertem önmagamat, a vágyaimat, érzéseimet, megértettem mit is akarnak , szeretnek a Férfiak; igaz olykor némi ellentmondás is előfordult. 

Nem hittem akkor, hogy ilyen jellegű vágyaim lesznek. Nem hittem, hogy mások számára mennyire is vonzó az, ha egy Nő tudja és ki is meri mondani mit akar. Vicces, mert nekem is sok idő kellett, hogy tudjam és merjem is kimondani a vágyaimat. Nehéz volt...emlékszem sokáig kellett győzködnöm magam amíg ki mertem mondani, mit akarok. Ma pedig...gátlástalanul bármit bármikor. Nem szégyellem azt, aki lettem. Egy percre se.

Bár olykor zavaró, hogy a testemet tarkító kisebb lila foltok, szolid hurkák a pálcától nem Kedvestől valók. Ez egy fajta játék nekem, egyelőre úgy érzem szükségem van ezekre az ingerekre. Elfogadom, hogy jelen pillanatban Ő nem tud ilyen lenni, bár az utóbbi időben volt némi erre hajazó kísérlet...ami kifejezetten tetszett...  

Nem a lila foltok izgatnak, hanem az őket megelőző fájdalom. Nem a mindent elsöprő fájdalom motivál, kell hogy fájjon, de nem jobban, mint amikor jól megszorítják a csípőm, miközben hátulról dugnak. A szenvedély fájdalma, ami pont akkora, amekkora felkorbácsolja a vágyat. A bizsergetően kellemes fájdalom; a pálca csípése a húson, ami először éles, aztán átadja helyét a forróságnak, majd egy tenyér csitítóan végigsimít a fájdalom helyén, majd újabb csattanás...körforgás. 

Jó érzés, hogy nem nekem kell irányítani. A másik tudja, sejti, érzi...akármi-bármi, hogy mennyit bírhat el a testem. Nem kell elmondani mit akarok, mert már egyszer megbeszéltük, nem kell ismételnem, szajkóznom, mert elsőre felfogta. Jó érzés. 

Idő...sok idő kellett, hogy idáig eljussak. Türelem, figyelem, hogy rájöjjek mi izgat, mire van szükségem. Kellett Kedves, akivel mindent  meg tudok beszélni, akivel rájöttem mit akarok, mit szeretnék. Vele nincs tabu. Nincs szégyenlősködés, köntörfalazás. Lehet vele játszani, engedi, hogy próbálgassam a szárnyaim, vágyaim. Nélküle nem lennék, az aki és ami. Mert bár nem mindig vele élem meg a szexualitásom, nélküle semmi vagyok. 

Ő a másik felem, vele vagyok egész és teljes. 

Hülye pillanataimban elgondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha nem ismerem meg. Ha valami véletlen során valami máshogy alakult volna... Egy véletlennek köszönhető hogy megismertük egymást, egyszeri és megismételhetetlen pillanat volt. Nem hiszem, hogy másvalakivel ugyanitt tartanék. Lehet, hogy ugyanennyi tapasztalatom lenne, de nem ennyi pozitív. Lehet, hogy keresném az utamat, lehet, hogy zsákutcában toporognék. Nem tudom és nem is akarom tudni. Nincsenek véletlenek. Okkal találkoztunk, okkal ismertük meg egymást, okkal tartunk ott, ahol. Nem bánom. Nincs semmi, amit máshogy csinálnék, mert minden negatív történéssel tanultam valami jót is magammal, magunkkal kapcsolatban. 

Nem bánok semmit. És nem is fogok bánni soha semmit kettőnkkel kapcsolatban, lesz ami lesz. Bízom az örökkön örökkében.  

Megkötve

Érdekes. Perverz. Különleges. 

Megkötözve, kikötve függni és közben csak beszélgetni. Mindenről.

Miközben kissé fölényesen ül velem szemben, kérdez és kérdez, olykor persze válaszol a feltett kérdéseimre.

Nincs bennem szégyenérzet. Se megbánás. 

Én vagyok.

Kicsit flegma, kicsit kekec, kicsit pikírt. 

Megkötözve, már-már mozdulatlanságra ítélve. 

Érzem a testem, érzem azt, hogy a szíjak kicsit bevágnak. Tartanom kell magam, hogy a nyakam finom, vékony bőrét a nyakravaló ne sértse meg. Tudatában vagyok annak; ki vagyok szolgáltatva neki. Azt csinálhatna velem amit akar. Bánthatna. De nem teszi.

Néha hozzámér. Flegma, mint én. Pikírt mint én. Picit olyan, mintha én lennék. Vagy én vagyok kicsit olyan mint ő? Végül is nem számít. 

Picit ringatom magam, hogy a térdem kevésbé fájjon. Láthatóan mulattatja. Gúnyorosan elmosolyodik, számomra azonban nem bántó ez. Hatással vagyok rá, látom rajta. Oldalra biccentem a fejem, biggyesztem az ajkam, olykor finoman rágcsálom, mosolygok; válaszolok közben a kérdéseire, megosztom vele a gondolataimat, érzéseimet. 

Belecsíp a mellbimbómba, erősen, még erősebben, aztán kicsit gyengébben. Tenyere végigsimít a fenekem húsán, a nádpálca csúnya nyomott hagyott rajta, hófehér bőrön kékes-lilás csíkok, bevérzések, hurkák. Mégsem fáj. Látom rajta, picit bántja a dolog; épp csak elkezdtük a játékok, még bele se lendülhetett, máris hogy néz ki a vászna; a testem a vászon, ő pedig a művész. Érintése finom, óvatos. Tekintetében büszkeséget látok. Számára ez gyönyörű. Számomra egy érdekes, izgató dolog. Nincs ellenemre. 

Nem mintha számítana neki, legalábbis ezt mondja. Ellenkezhetek ugyan, de nem számít. Az van amit ő akar, és mégis az van, amit én szeretnék. Valahol középen találkozik kettőnk vágya. 

Nincs bennem félsz akkor sem, amikor eltűnik egy kis időre. Kinézek az ablakon; vékony fátyol csupán a függöny, bárki beláthat. De nem érdekel. Mulattat a dolog. Nincs bennem szégyenérzet. 

Beszélgetünk, amikor visszatér. Folytatjuk tovább ott, ahol az előbb abbahagytuk. Kérdez-felelek. Nincs mit szégyellnem, nincs mit takargatnom. Bár nem kérdez semmi olyat, amire nem akarok válaszolni, elfogadná, nem firtatná az okát. 

Odalép hozzám, felszegett fejjel mosolygok. Nincs mitől félnem. Hagyom hogy hozzámérjen, megsimogasson, megcsókoljon. Élvezem.

Keze birtoklón a fenekemre simul. Belemarkol. 

Most egy kicsit az övé vagyok. Azt tesz velem, amit akar... 

és..valahogy mégis az történik velem, amit én akarok. 

 

Hely, ahonnan a képeket szemezgetem

...az utóbbi időben.
http://sensual-dominant.tumblr.com/

Vágy

Egyik jelölt azt kérdezte, hogy a vágy nálam azt jelenti, hogy folyton "viszket"? Először nem is akartam válaszra méltatni, mert ha valaki így indítja a beszélgetést, akkor nem egymást keressük. 

A vágy az nem feltétlenül jelentheti ezt. Sőt, egyáltalán nem ez. A vágy számomra nem egyenlő a szexszel. A flörtölés, a kekeckedés, a provokálás indítja el bennem (vagy nem) a folyamatot, amitől vágyni kezdek a folytatásra. Számomra a játék, ez az egész a lényeg. A szex az csak az i-re a pont. Az út odáig, az, amit tulajdonképpen szeretek. 

Például nem motivál az orgazmus se. Mármint a magamé. Persze, nem baj ha van, de mivel általános tapasztalatom, hogy a férfiak nagy része nem akar illetve nem tud nyalni, s nálam ugyebár a csiklós orgazmus játszik, az amit a legtöbbjük művel, számomra csak időpocsékolás, mert közelébe se járnak annak, ami nekem jó. Még akkor se, ha némileg rásegítenék. Az hogy élvezem amit  csinálok nem azt jelenti, hogy feltétlenül csak akkor jó az egész, ha elélvezek. Már attól nedves leszek, ha beszélünk a szexről, vagy attól, ha az én játékszabályaim szerint játszom. Attól még, hogy nem élvezek el, még jó lehet nekem. Mert jó adni és nem kell feltétlenül kapnom, hogy elveszítsem a fejem. Azt felejti el egynémely pasi, hogy egy Nő nem feltétlenül csak akkor élvezi a szexet, ha vele foglalkoznak. 

Nem vagyok egyszerű eset, de ezt vállalom is. Meg is mondom, bár az intelligensebb rájön magától és még jobban kíván. Attól, hogy egy Férfi elfogadja amit kínálok és nem akar görcsösen adni és adni számomra is vonzóbb. Érti és elfogadja, hogy attól még, hogy ő a passzív fél, nekem is jó lehet. Attól még, hogy nem lesz orgazmusom, nem dugja belém az ujját, farkát még élvezhetem azt, amit csinálunk. Mert élvezem, amit és ahogy csinálok. Nagyon is.  

A vágy nem egyenlő számomra azzal, hogy dugnom kell és orgazmust akarok. Kielégülök, de valahogy máshogy. Feltölt és kitölt az az érzés. Jóleső borzongás, bizsergető elégedettség, hogy miattam van olyan állapotban. Keresi a szavakat utána, és próbál fókuszálni. Jó érzés. 

És ott van, letörölhetetlenül az a provokatív mosoly az arcomon.   

Ismerkedés

Szeretek randizni. Persze ott van bennem a görcs, a félsz, hogy mi van, ha sorozat vagy kéjgyilkossal találkozom, mi van, ha egy teljesen más ember lesz ott, mint akire számítok, de aztán úgy vagyok vele, hogy úgy is nyílt terepen találkozunk, emberek vesznek körül, nagy baj nem lehet.

Lehet, hogy összességében szerencsém volt, mindig. Azt nem állítom, nem volt egy se "defektes", de igazából a Nyuszi Urakat leszámítva egész jó randijaim voltak. 

Szeretem, ha tudnak jókat kérdezni. Első sorban szex miatt találkozunk, így hidegen hagy, hogy mivel foglalkozik és mennyit keres. Hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel az anyagi világ. De érdekel. Egy fokig és nem tovább. Jobban érdekel azonban, hogy van-e konkrét elképzelése erről az egészről, tudja-e irányítani a helyzetet, szituációt és persze van hova menni. Mert összességében nincs bajom az autós szexszel, sőt, van benne valami izgalmas is csak egy idő után...unalmas. De tényleg. A játéktér szűkös, nem lehet kibontakozni arról nem beszélve, hogy mire találunk valami olyan helyet, ahol van némi nyugi, nem kell attól  tartani, hogy a kutyasétáltató néni/bácsi bekopog, vagy valami kéjenc kukkoljon. Nekem ez valahogy pöttyet frusztráló. 

Kifejezetten szeretem, ha tetszik nekik, ahogy kinézek. Ahogy beszélek, ahogy gondolkodom. Szebbé tudják tenni a napomat, mert hát, valljuk be, egy Nőnek mindig jól esik a dicséret. Bókolni persze tudni kell, a szép vagy, az édeskevés. Főleg, ha a bugyimba, számba akar bejutni.  Oké, ez még azért édeskevés, kell hozzá az is, hogy az illető Férfi legyen. Határozott. Vonzó. Legyen meg benne az a valami, amitől nedves leszek. Lehet ez a hangja és ahogy beszél. Az illata..hmmmm....dögös pasiillat amitől összefut a nyál a számban. Szeretem, amikor szinte pattognak a szikrák közöttünk. Megmozgat bennem valamit  és fordítva. 

Jó dolog célirányosan randizni. Most már nem hagyom, hogy elbasszák az időmet. Persze, van aki egyből lekurváz, és kurvaként akar, próbál kezelni (nem hagyom és leszarom) de úgy vagyok vele, kevés a szabadidőm, nem fogok több órát csak a csacsogásra pazarolni. Nem azt mondom, hogy nincs szükségem bevezető beszélgetésre, mert igenis kell, de ha nincs kémia, nincs kedv, hangulat, szándék, akármi, bármi, akkor hagyom az egészet a francba. Volt olyan randi, amit lemondtam, mert nincs az az isten, hogy csak úgy beüljek egy ismeretlen pasi kocsijába, aztán megyünk valamerre, mert nem szeretné, ha bárki meglátna minket. Bár a testi vágy motivál, de nem vagyok kurva, aki gondolkodás nélkül cselekszik. Lehet, hogy ez kicsit álszentnek hangzik, de ez van. Nekem egyfajta biztonságérzetet ad, hogy nyilvános helyen találkozunk és iszunk egy kávét, teát, s addig meg ízlelgetjük a benyomásokat, ingereket, egymást. Valahogy erre szükségem van. Védve érzem magam, hogy van időm picit lehiggadni, rákészülni a randira, tudok figyelni a megérzéseimre, akarom, nem akarom, tesztelni, kóstolgatni, kekeckedni. Aztán ki tudja...még akár szex is lehet belőle. 

Vagy nem. 

Érezhetően megváltozott a hangulatom, most hogy megérkezett úgy isten igazából az ősz. Tartok attól, hogy megint begubózom és semmihez, senkihez nem lesz kedvem. Pedig most egész jól belelendültem a kalandozásba. Na jó, annyira azért nem, de magamhoz képest, igen. Jó lenne nem elmerülni a fázom-szürke, szar idő van, utálom a világot posványba. 

Az utóbbi pár napban, kénytelen voltam a szekrényemben felszámolni a káoszt - nincs egy rongyom se, de nem férek már el - rájöttem, hogy egész szép mennyiségű harisnyát sikerült beszereznem, a jó része még bontatlan csomagolásban várja a bevetését. Ami nem baj, mert sajnos nálam mindig történnek harisnya-balesetek, úgyhogy mindig kell az utánpótlás. Csak azt sajnálom, hogy a dögös összeállításaimat kénytelen leszek kabát alá rejteni, bár a randik pont ezért is lesznek jók ;-) Van kit provokálni. 

Mert megérdemlem...

Kérdéseket tett fel. Nagyon sokat. Pillanatok alatt vette át az irányítást, én pedig provokatív mosollyal nyugtáztam. Hát legyen. Az egész olyan interjú - szerű volt, de mégsem. Arcomból, mozdulataimból, tekintetemből olvasott. Hangja csattant, erőteljesen vezette a beszélgetést, engem. 

Hátradőltem, keresztbe tett lábbal. Játék az játék. 

Magázódtunk. 

Úgy hámozta le lényem rétegeit, szinte fel se tűnt, olyan természetesnek hatott.

Nem volt bennem félelem. Dac, pikírtség viszont annál inkább. volt, hogy feleseltem, visszavágtam, provokáltam. Úgy éreztem, igen ez kell most nekem. Erre vágyom. 

Felhajtotta a ruhám miközben megtámaszkodtam egy jókora fotel támlájában. Tudtam mi fog következni mégis provokáltam, megtépkedtem az oroszlán bajszát. 

Tenyere nagyot csattant a hófehér seggemen. Nem finomkodott. Majd még egy és még egy. Én tudtam mi lesz ennek a következménye, ő nem. Fájt, de mégsem. Éreztem, hogy a finom, vékony bőr, a felhevült hús, bizsereg, lassan égni kezd, majd sajogni. Nem számoltam mennyit ütött az egyik, majd a másik oldalra. Nem kérte én pedig nem éreztem szükségét. Az érzésre figyeltem. Magamra, a reakcióimra, a testem jelzésére. 

Lebiggyesztettem az ajkam, úgy fordultam felé, amikor abbahagyta. Épp csak a felsőtestemmel, hogy szabadon gyönyörködjön a művében. Felszisszent. Tudtam mit lát. Nem tudom kért-e bocsánatot, vagy csak sugallta, a pirosról szinte azonnal váltottam lilára egy-két helyen. Én már csak ilyen vagyok. Majd elmúlik. 

Kérdezgetett még egy kicsit. Válaszoltam. Nem volt rossz. Érdekes. Különös. Pozitív. 

A copfomba markolt és dugta a számat. Mosolyogtam. Pikírten, durcásan, mindentudóan. Ellenkeztem, majd engedtem, hogy irányítson. Egyszer így, egyszer úgy. Néha fenyegetően, épp csak leheletnyien megfogtam a farkát a fogammal, miközben a nyelvemmel simogattam. Tetszett neki. Provokáltam, kekeckedtem. Élvezettel játszottam, mert jól esett. Mert én akartam csinálni és úgy, ahogy nekem jól esik. Néha ellenálltam, amikor átvette az irányítást, néha pedig hagytam, hogy az legyen, amit ő akar. 

Hangosan élvezett el, miközben szorosan markolta a hajam. Másik kezével, szerintem fel se tűnt neki, cirógatta az arcom. Meghitten, kedvesen. Leültem a parkettára, miközben ő próbált fókuszálni. Kuncogni kezdtem. Oldalra biccentett  fejjel néztem fel rá. Elégedetten. 

   

Sötét játék

Az utóbbi pár napban egy olyan férfival beszélgetek, aki a BDSM világban mozog. Érdekes. Megmozgat bennem valami provokatív, játékos ént. Tetszik.
 Beszélgetéseink nagy része mint valami hatalmi harc lenne. Tisztában van azzal, hogy nem vagyok alárendelt, én pedig azzal, hogy semmi pénzért nem adja át az "ostort" a kezembe. Mégis van valami izgató a kommunikációnkban, ami miatt elég sokszor gondolok rá. Nem vagyok az a típus aki meg tud illetve meg akar alázkodni. Mégis ott van bennem az a kekeckedős Jade, hogy mi lenne, ha egyszer, csak egy kicsit hagynám, hogy az alázat kicsírázzon bennem. Egy icipicit. A játék kedvéért.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy hajlandó-e lenne az én játékszabályaim szerint játszani. Belelegyezne-e abba, amit kínálok és nem többet kérni, követelni.

Nem vetem meg a fájdalom érzését. Persze műveletlenség és ostobaság lenne, ha a BDSM-et csupáncsak a fájdalommal kötném össze. Nem erről szól. Mégis a fájdalommal kötöm össze. Csak annyival, amennyire szükségem van. Szó sincs a szürke ötven... és hasonszőrű társairól.

Elképelem, ahogy ülünk egymással szemben. Ő tegez én pedig magázom Őt. Szeretem ezt a játékot. Van ebben valami sötét, buja, provokatív...mmm....szeretném, ha így kommunikálnánk egymással.  Nem tudom miről és nem tudom hogyan.

Kíváncsi vagyok. Nagyon.

Kalandorok-kalandozás

Sokan elfelejtik, hogy egyenlő partnerek vagyunk a kalandkeresésben. Nem arra  vágyom, hogy az ő játékszabályaik, kívánalmaiknak megfeleljek. Megsértődnek, hisztiznek, amikor nem kapják meg, ami szerintük jogosan megillető őket. Azt hiszik nem vagyok kielégítve és csak rájuk  vágyom. Csettintenek és megyek. Pedig nem így van. Nagyon nem. Ahogy az se hoz lázba, ha egy farokkal szemezgetek amikor megnyitom a levelet. Mintha ennyi elegendő lenne ahhoz, hogy széttegyem a lábam. Édeskevés. Nem értem őket. Igaz, nem is akarom, már nem fárasztom magam a levélírással. Fölösleges.  

Persze vannak néhányan, akik felkeltették és felkeltik a kíváncsiságom. Beindul tőlük a ragadozóösztön...

Mmmmm...jó érzés. Nem sokan vannak, egy kezemen meg tudom számolni, de pont elég. Csak kapkodom a fejem, hogy wow, igen, ez kell nekem. 

Van olyan, hogy csak beszélgetni akarok, mert jó, inspirál, felpörget. Várom az újabb és újabb levelet, mert veszett jó dolgok kerülnek szóba, kekeckedős-gonoszkodós megjegyzések, érdekes gondolatok...és nem kell több. Persze van, amikor igenis kell, mert kíváncsi vagyok, vajon élőben is ugyanazok a kémiai folyamatok indulnak el bennem, vajon mennyire igaz és valós, amit mond, sugall, éreztet. 

Előfordulhat, hogy nem és nagy pofára esés a vége, de ez ritka. Nyuszi Urak talán elkerülnek ezúttal. Remélem...

Fájdalom

Szeretem a fájdalmat. Persze nem mindegy milyen erősségű és persze nem mindegy, hogy hol ér. 

A fájdalom...egy erős kéz szorítása a testemen, egy finom harapás, a pálca csattanása a bőrömön...mind-mind képes a vágyam fokozni.

Néha kell. Néha szükségem van rá. 

Olykor elég egy erősebb fogás a combomon, fogak csókja a torkomon, nyakamon, vállamon. 

Van, amikor több kell. A pálca csípése a puha húson, a felkínált popsin, csuklóba belemaró bilincs érzése. Néha több kell. 

Mert jó. Annyira jó, hogy egyik pillanatról a másikra "se kép, se hang" állapotba kerülök és nem számít semmi más, csak a gyönyör. 

Pici fájdalom. Annyira jó... amikor nem tudom mi lesz a következő lépés, nem tudom, hol fog csattanni a pálca, amikor nem tudom hova fog lecsöppenni a forró viasz...mmmm...a viasz...forróság...szinte már éget és még sem. Érzékeny bőrömre csöppen, lassan megszilárdul, de mégis érzem...leheletnyi fájdalom ami tova is tűnik...mégis élvezem. Kell. 

Kell egy kis fájdalom. Nem mindig. De néha kell, vágyom rá, akarom. 

Képes egyik pillanatról a másikra feltüzelni, felhergelni, felkorbácsolni a vágyat. A testem azonnal reagál, mielőtt az agyam felfogná. 

Ujjam nedvességet érez. Megduzzadok, életre kelek. Lüktetek, érzek, élvezek. Akarom. Jó érzés.

Érj hozzám.

Ragadj meg, fogj meg, szoríts meg. Dugj meg. 

Ne kímélj, nem fáj.  Nem úgy fáj. 

Csak csináld, kérlek. 

Nem baj, ha nyoma marad, majd elmúlik. Ha ránézek, majd eszembe fog jutni, mennyire jó volt ez. Csak csináld. Fáj, ahogy a pálca belecsíp az érzékeny bőrbe. Fáj, hogy újra és újra ugyanoda ütsz. De közben élvezem. Látod. Nedves vagyok. Lüktet a punci, várakozik. Többet akar. 

Élvezed, hogy a fehér bőr, rózsaszín lesz. Tőled. Fáj. Kicsit fáj. Aztán egyre jobban. De jó. Még jó.

Kell egy kis fájdalom. Felpörget. Megnyugtat. Ellazít. Felizzít, feltüzel. Elveszítem a fejem. Az akaratom. Csak a vágy marad. A gyönyör. A kéj. Még. 

Köszönöm. 

Most jó. Gyere ide. Belém, mélyen. Lassan. Uhhh... így. Várj egy kicsit...igen...Tökéletes. .

Nedvem eláztatja a combom, végigkenődik rajtad. Igen élvezem. Nagyon is. Látod? Érzed? Húsom mohón ölel körbe, nem ereszt. Ezt csináltad velem. 

Gyorsabban. Mélyebben. 

Megsemmisülök. 

Aminek tartom magam

Szeretem érezni, hogy különleges vagyok. Hogy más. Hogy meglepő.

Szeretem ha úgy néznek rám, mintha én lennék a legdögösebb Nő a világon. Jó érzés. Fel tudja dobni még a legrosszabb napomat is. 

Szeretem, ha picit megbotránkoztatok. Öltözködéssel, kérdésekkel, válaszokkal, tekintettel, mosollyal. Szeretem az, amikor egy másik Nő végignéz rajtam és zavartan elkapja a tekintetét, végignéz magán, kisimít egy képzeletbeli ráncot a ruháján. Akkor tudom, hogy igen, most is sikerült provokatívan felöltöznöm. 

Szeretem, ha bókolnak. Nem úgy, ahogy a legtöbben szokták dicsérni a másikat. Azt szeretem, amikor a szavai mögött más érzek. érzem a vágyat, az akaratot. Amikor finoman sugallja, hogy mennyire szép a szám...s akkor tudom épp azon gondolkodik, milyen íze lehet, vagy épp hogy játszanék vele a farkán. Ránézek, olykor ártatlanul, mint aki nem tudja, miért is méregetik. Pedig tudom. Nagyon is. 

Tudom, hogy nem vagyok egy egyszerű ember. Olykor túl sok gondolatom van, olykor pedig üres vagyok, mint egy kagylóhéj. Néha jó egyedül, a semmibe burkolózni. Néha viszont kell a ricsaj, a zaj, a nyüzsgés. Néha kell a figyelem, az, hogy nézzenek, bókoljanak. Hogy éreztessék velem, Nő vagyok, jó Nő. Veszett jó Nő. 

Kell a figyelem, a gondoskodás. Az, hogy én legyek a középpontba, vagy az, hogy hagyjanak eltűnni a tömegben. Néha egyik jön a másik után, épp milyen napom van, milyen impulzusok érnek.

Nem vagyok egyszerű. Komplikált vagyok. Magam módján különleges. Annak tartom magam. 

 

érzés

Neccharisnya öleli körbe lábam. Necc és tűsarok. Tudom, hogy kívánatos vagyok a szemébe. vonzó, dögös, provokatív. 

Puncimat harisnyatartó emeli ki. Megmutat, kitár, erotikus kép, erotikus keretbe foglalva. 

Állok vele szemben, élvezem ahogy méreget. Szűk mellényt viselek, csak egy gomb fogja össze, csak ennyi takarja a mellemet. 

Széttárja a lábam, megfogja a bokám. A cipő hosszú, kecses sarka belevág a hátába; élvezem ezt a kitárt, provokatív testhelyzetet. 

Nyelvével belekóstol a számba, ujjai a bokámba marnak. Látom rajta, minden porcikájáról süt a nyers vágy. Feltüzeli, szinte már megőrjíti a látvány. Tudom, hogy tetszem neki. Tudom, hogy kíván, akar. 

Érzem, hogy nedves vagyok. Szinte már lefolyik a hajlataimon a lepedőre. Lüktetek. 

Vágyom rá. Akarom 

Farka olyan mélyen van bennem, hogy szinte már fáj. Mégis annyira, de annyira jó...

Még. nyögöm. Mégmégmég. Ne hagyd abba!

Lehunyom a szemem. Úgy se látok vele. Túl erős, túl nagy a kéj. 

Izmaim körülölelik a kemény húst, szorosan tartják. Rászorítok, elengedem.

Mélyebben. 

Még. Még. 

Ujjai markolnak, fognak, tartanak.

Nyelvem a nyakán, a torkán; fogaim finoman ráharapnak a mellbimbójára. 

Még. Még.

Szinte fáj, ahogy mélyen, legbelül eléri a végem. 

Döfködi.

Édes fájdalom.

Nem látok. Nem érzek. Mégis ezerszép, ezerjó érzés fut át  rajtam újra és újra. 

Nem vagyok képes elengedni. Nem számít semmi, csak ez. Csak most.  

Ahogy élvez, ahogy bennem van. Ahogy körbeölel. Enyém.v

Átölel, fölém hajol. Szíve együtt ver az enyémmel. Vagy fordítva. Nem tudom. 

Annyira jó. 

Még. Még akarom. 

forrás

óh...még...

Amikor a szemébe nézek és a vágyat látom. Amikor hozzám ér, keze végigsiklik a bőrömön, érzem, hogy minden idegszálam, testem minden porcikája vigyázzba áll, tarkómig szalad az a semmihez se fogható, bizsergetően forró és kellemes érzés.

Kezem alatt érzem a bőre érintését. Arcomat a húsához dörgölöm; lágy-erős, fűszeres-ismerős illatot érzek. Megfürösztöm magam ebben az illatban. Hagyom, hogy megjelöljön.

Nyelvemen érzem az ízét. Amikor felidézem ezt a pillanatot, valamikor, bármikor, ott van az az íz a számban. Bizsereg tőle az ajkam, a nyelvem. 

Számba veszem a farkát. Erős kezével a hajamba markol. Az előbb még finoman cirógatta az arcom, ami annyira finom és puha, hogy le kell hunynom a szemem. 

Annyira, de annyira jó...

Lassan ízlelgetem. Nyálam végigfolyik a merev húson. Végig a kézfejemen, az alkaromon át a széttárt combomig. Keze sürgetően szorul a copfomra. Fájdalomszikra pattan ki, felkorbácsolja a vágyam. Mohón csókolom, harapdálom, nyalom a húst. Lüktet a számban. vagy a szám lüktet körülötte? Már nem is  tudom. 

Érzem az ízét, szétárad a számban. Nyögök az élvezettől, az érzéstől, amit okoz. 

Akarom. Még. Add ide, add vissza, kérlek...

Enyém!

Nedves vagyok. Lüktetek a vágytól, attól amit csinálok, attól, amit kivált belőlem. Olykor annyira jó, nem akarom abbahagyni. Néha pedig annyira, hogy nem érdekel, ő mit akar, csak az számít, hogy ott van a számban, mennyei érzés, enyém...és ezt élvezem. Mégmégmég. 

Keze a hajamba markol, izmai megfeszülnek. Érzem hol tart. Élvezem ezt a pillanatot, az édes kínt, felgyorsult szívverését, teste remegését. Nem hagyom abba, az utolsó kör az övé. rá figyelek. Hogy még jobb legyen. Mégmégmég. 

Gyönyörű. 

------

Néha azt akarom, legyen vége, élvezzen el. néha azt akarom, még tartson, nagyon-nagyon sokáig. Mert jó.

Elmondhatatlanul.   

Körforgás

Néha úgy érzem, nem bírom tovább. Egyszer fenn, egyszer lenn. Egyszerűbb lenne meghátrálni ezeknél a pillanatoknál és azt mondani, ennyi. Nem folytatom. Persze sosem szerettem az egyszerű, bevált dolgokat. Felállok, megrázom magam és csinálom tovább. Nem azért mert KELL, hanem azért, mert AKAROM. 

Néha úgy érzem, csak bennem van akarat és erő, hogy legyen, ami legyen. Hogy én vagyok az, aki küzd, csinálja, hogy minden rendben folytatódjon, a káosz megszűnjön, a napi dolgok a helyükre kerüljenek, megoldódjanak. Többnyire nincs ezzel baj, csak olykor belefáradok. 

Elfáradok. 

A szeretet, szerelem arról szól, hogy küzdj, csináld, ne hátrálj meg. tűzön-vízen. Csinálom. Elfogadok, nem bírálok, megcsinálom, összerakom, koordinálom. Csak úgy érzem ezt nem csak nekem kellene. Együtt. Mégis úgy érzem, én vagyok az, aki mindig és mindent. 11 óra munka után. Szétcsapott éjszaka után. Betegen alatt, betegség után. Együtt és mégis egyedül.    

Félek, hogy egyszer a szív már kevés lesz és az agy fel fog lázadni. Nem akarom. Csak néha olyan nehéz... 

De hát ez a Nők feladata nem? A kezdet és vég. Koordinátor, varázsló, csodatévő, szerető, barát, főnök. Mi vagyunk minden és olykor semmi se. De néha csak Nő akarok lenni. Semmi más. Feladatok kötelességek nélkül.    

Aztán a nehéz után, megint könnyű lesz minden. Aztán újra nehezebb és nehezebb, majd egyre könnyebb. Körforgás.  

Nem adom fel. 

Ez a szerelem.

Ami elromlik, megjavítjuk. A ráncot kisimítjuk, a káoszt megszüntetjük. Univerzális szupervúmen.

Kettősség

Az oldalon, ahol regisztráltam két típus a jellemző: vagy dominát vagy szubot keresnek a személyemben. 

Egyik sem vagyok. De lehet, hogy mégis mindkettő.

Zajlik az élet, én pedig élvezem. 

Most éppen a sok mindenhez van kedvem -  hangulatom van.  

Félre sikerült randik

A találkák során, ami leginkább a szexről szólnak (szólnának) olyan dolgokat tudok meg a férfiakról, amik úgy egyébként nem különösebben érdekelnek.  Valahol persze nem rossz, hogy beszélgetünk, de  többször érzem magam pszichológusnak mint dugni való nőnek. Lehet, hogy velem van a baj (ezek szerint szinte biztos), hogy nem érdekel az anyagi helyzete, a munkája, milyen kocsija van és mennyit keres. És mégis megosztják velem, mintha ezzel akarnának elcsábítani. Aztán csodálkoznak, hogy hátradőlök és kiábrándítom őket, mennyire nem érdekel. De  azért mondják és mondják... 

Persze értem én, hogy ilyen világot élünk, a legtöbb nő erre vágyik, anyagi biztonság és etc, de ha megbeszéltük, ki mit keres, akkor miért kell az anyagiakat bedobni? A randink arról szólnának, hogy a vágyaink egyeznek-e és működik-e a kémia. Tömörebben: lesz szex vagy nem lesz. A randit mindig megelőzi egy-két környi levelezés, ahol tökéletesen jól működik a felvezetés. Aztán a személyes találkozón rendszerint, az esetek nagy részében elbaszódik az egész. Pedig a reakciókból az jön le, igen, nyert ügy van, tetszem, tetszik, vágy megvan, már csak  személyes impulzus kell. 

Megosztják velem az életüket. A barátnő, a feleség, élettárs miért nem jó. Mert természetesen csak ők tehetnek arról, hogy a pasi nálam köt(ne) ki. Nagyon kanos. Nagyon kíván, akar, vágyik rám. Jobban, mint a saját nőjére. Mert otthon valami elromlott.  Nincs elég szex. Nincs orál vagy csak nagyon ritkán. Kérdem én, te mikor nyaltad ki utoljára a nődet? Nem is tudod már. Ja, kérem szépen, oda-vissza működik, nem csak te vagy meg az igényeid. Nem szexi. Vettél le róla némi terhet? Házimunka, bevásárlás?

(Én se vagyok szupervúmen, mindig tip-top, hiába hiszi azt bármelyik is.) Nyisd ki a szád. Ha más nem, küldd el zuhanyozni, addig meg csinálj hangulatfényt, nyiss ki egy üveg bort. Ne hagyd szerteszét a vackaid, ne kelljen x óra meló után még a káoszt is felszámolnia. Akkor talán vevő lesz más mókára. 

Csodálkoznak, hogy nem fogom a pártjukat és nem adok igazat. Ha csacsogni akarnak a gondjaikról, semmi gond, de ezzel pont nem érik el azt, hogy a bugyimba engedjem őket. Meghallgatom őket, nincs ezzel semmi baj, de ha én lennék az aki segít megoldani a lelki szösszeit, akkor valahogy nem érzem azt, hogy NŐ lennék a szemében. Pedig én az akarok lenni. NŐ. Egy vadidegen szemében. Mert jó érzés. Nagyon is. Rengeteg plusz löketet tud adni az önbizalomnak. 

Ahhoz, hogy egy nő NŐnek érezze magát, éreztetni kell vele.  Bókolni, kedveskedni. És itt nem anyagi dolgokról beszélek. Azért találkozom vele és ő velem, mert szexről van szó. Akkor foglalkozzunk csak azzal. Ki mit keres és mit szeretne. Én csábítok, te csábítasz. A végcél szerintem nem az, hogy a lelki nyavalyákat, társas kapcsolati problémákat beszéljük át. És mégis. Néha úgy érzem, számukra csak ürügy, én mit keresek, mit szeretnék a találkozónktól. Aztán csodálkoznak, ha végül azt mondom, bocsi, de nem. Vagy amikor mégis úgy döntök, hogy az elbaszott idő ellenére, és mert tudom milyen fincsi darab figyel a nadrágjába és felvetem a mi lenne ha...? kérdést megfutamodnak. Nyuszik. Amikor cselekedni kellene, elfutnak. De legalább a lelküket pátyolgattam. Vagy nem. 

Lehet, hogy pályát kellene változtatnom?     

 

gondolat

"A szex az öntudat tudatos elvesztése"

érzés

Nem tudnám megmondani pontosan, hogy miért is. Az érzés olyan, mint amikor bizsereg kezünk, hogy megérintsünk valamit, aztán amikor megkapjuk...mmmm...mennyei.

Biztos van érzelmi oka, hogy ilyen érzést vált ki minden alkalommal a számban, amikor benne van a farka. Most is így volt.

Ízek robbantak a számban, amikor a a nyelvemet végigfuttattam a kemény húson. Az érzés, hogy a számba vegyem olyan erős volt...mmm...istenem...nem tudtam ellenállni. A muszáj, a kell, a vágy, minden ami körülölelt, beburkolt arra sarkalt, hogy a számba érezzem. Kellett. Akartam. Az ízét. A formáját. A húsa keménységét és forróságát. A szám bizsergett, vágyakozott, mintha egy csókra várt volna. 

Biztos érzelmi oka van, hogy szeretem a farkát. Azt, amit a farka művel a számmal..mmmm...olyan jó érzés. 

Élveztem, hogy azt csinálhattam, amit akartam. Nyelvemmel, ajkammal, fogammal, kezemmel játszva, hergelve...addig, amíg már nem tudta merre és hol van, csak az érzések vannak már, ő meg én...éreztem, ahogy lüktetni kezdett a számban, még jobban megduzzad, nagyobb lesz, én pedig lehunyt szemmel élveztem, nem akartam elengedni, nem akartam tovább húzni és mégis arra vágyom, hogy élvezzen és élvezzen, mert szeretem, amikor elveszíti a lába alól a talajt...annyira jó...ujjaimat legszívesebben belevájnám a combjába, de nem tehettem.

Szeretek szopni. Nagyon is. Legfőképpen őt. Elmondhatatlanul jó érzés amikor a számba vehetem. Arcomat nekidörgölőm a farkának, megjelölöm őt és megjelölöm magam. Az enyém. Szinte szerelemmel szeretem a farkát. Imádom a tenyerembe fogni, megérinteni, érezni a selymességét, keménységét. Mindenét. 

Néha a vágy sokkal erősebb, mint a józan ész. Valahol, mélyen legbelül érzem, nem feltétlenül helyes az a fajta vágy, de mégis ott van, kellemesen bizsergető, de ott van az a furcsa szájíz, hogy nem helyes, nem szabad.

Amikor a kémia működik, nagyon is, de a józan ész megállásra késztet. Nem vagyunk állatok, hogy az ösztöneink szerint cselekedjünk. Pedig néha olyan jó lenne. Mert csak a vágyról van szó, semmi többről. Elvárások, komplikációktól mentes cselekedetről, engedelmeskedve a kémiának, a kíváncsiságnak, hogy milyen lehet. Kíváncsiság, hogy milyen lehet az íze, miként reagál egy-egy érintésre, milyen lenne elmerülni benne, belekóstolni, feloldódni...semmi több. 

A vágy, olykor nagyon erős. Nincs nyoma érzelemnek, ha van is, pusztán csak annyi, amit alapból a vágy megjelenése előtt keltett  bennem. Kíváncsiság. Kémia. Hallgatni a lényem állatias, ösztönös részére. Semmi egyéb, csak az a fránya, ösztönös, mélyről fakadt vágy. 

Néha ott van, néha csendben hallgat. Nem több, mint ami.. Csak vágy.  

Az orális szex margójára

Szeretem az orális szexet, szeretem a számba venni és kissé öncélúan bár, de a magam örömére játszani vele. Az, hogy a másik fél is élvezi, az csak hab a tortán. Nektek, Férfiaknak ez általában furcsa, nem értik hogy ez hogy is van...
Úgy gondolom...kevés Nő az, aki nem akar semmit viszonzásul, mert maga az élmény az, ami kell, nem az, hogy kapjon is a kedvességért valamit. 

Az igazat megvallva a "végtermék" nem különösebben izgat. Az érzés, hogy s másik elélvez, levedli a modorosság álarcát és megnyilvánul a nyers való az ami nekem abban a mozzanatban örömet okoz. Persze nem finnyáskodom, de "játszani" nem játszom a spermával. 

Egyébként szerintem a szituáció adja, vagy a fellobbanó vágy mondja meg, hogy épp kemény kézre vagy puha simogatásra van szükségem. Határozottságra, arra igen és ne kelljen az egész helyzetet irányítani, uralni.
Erre vágyom... 

Miért csinálom? Mert kell. Mert élvezem, hogy egy más ízt érzem a nyelven alatt, más textúrát, ismeretlent érzek a tenyerem alatt. Élvezem a flörtölést, a vadászat izgalmát. Meg természetesen a szexet.

Ínyenc vagyok, azt hiszem... 

Félre-értés

Miért van az, hogy, ha azt mondom, elfenekelésre vágyom, akkor azt válaszolják, nem bántanak nőt. Ha kicsit erősebb irányítást akarok, ők nem aláznak meg senkit. Ha csak szopni szeretnék, semmi mást, akkor kihasználást rebegnek és egyébkét se értik, NEKEM mi a jó benne.  

A fogalmakkal úgy tűnik nem mindenki van tisztában, és nekem sincs feltétlenül mindig kedvem magyarázkodni.   

Tulajdonképpen nem igazán tudtom most se, hogy minek mentem bele. Csábított az újabb lehetőség, csábított a benne lévő sötét vadság, amit a kalandjaimból hiányoltam. Természete, gondolatai (amik felettébb kuszák és elvontak voltak a számomra) ellent mondtak a korának. Megfogott benne valami.

Kiállításra invitált. Tíz percen belül kiderült, kicsit másképp látjuk a világot, de nem szellemi partnert kerestem magamnak. Amíg a szexről beszéltünk, kérdéseire őszintén, köntörfalazás nélkül válaszoltam, ami láthatóan tetszett neki. Ahogy haladtunk előre, úgy vált az egész flörtöléssé, izgatássá, kekeckedéssé. 

Christian Grey jutott róla eszembe, amikor megragadta torkom és úgy húzott magához egy eldugottabb részen. Hajamba markolt, ujjai szorosan fogták a húsomat, beleborzongtam az érintésbe. Erre vágytam. A finomkodást megkapom otthon, erre vágytam, hogy valaki nálam is erősebb legyen. Nálam is határozottabb, aki tudja mit akar és el is veszi. Tetszett amit kaptam és többet, még többet akartam. 

Nárcisztikus és egoista volt. furcsa gondolatokkal, érdekes személyiséggel. Napokig tudtam volna elemezni az, ahogy mozog, ahogy beszél, ahogy úgy van. De ki vagyok én, hogy bíráljak, elemezzek bárkit is? Persze gondolatban meg tettem, élvezettel bontottam szálaira, elemeztem, kóstolgattam őt, miközben csak beszélt és beszélt.

Amikor a tenyerembe fogtam a farkát, végigsimítottam rajta, az élvezettől felnyögtem. Végre egy kellő hosszúságú, ingerlően merev játékszerrel találkoztam. Összefutott a nyál a számban. Azzal a tipikus férfimosollyal az arcán nézte, ahogy végignyaltam a farkán. Szép darab volt. Hmmmm....bár tudtam, hogy megláthatnak és csak egy röpke kóstolóról beszéltünk (talán tesztelni akart, hogy tényleg vagyok olyan, mint amilyennek mondtam magam...?) Keze a hajamba markolt, durván, észre se vette talán, annyira nem volt képben, nem tudom. Játszani kezdtem vele, majd mielőtt igazán belelendültem volna, abbahagytam, rámosolyogtam. Vette a lapot. 

Az este túl sokáig tartott, túlságosan sokáig mintha maga se tudná mit is akar igazán. Már szinte zavart, hogy semerre se haladunk, semmi se történik, mintha...nem is tudom. Párszor felmerült bennem, hagyom az egészet a francba és hazamegyek, túl sokáig ültünk egy romkocsma eldugott sarkába és beszélünk a szexről, beszél az általa megdugott csajokról, miközben néha rákérdezett hogy milyennek találom a farkát. 

A maga módján egészen különleges volt. Pont azt kaptam, amire vágyam, erős kézre és irányításra. Nem mindeni alkalmas rá, nem mindenkiben van meg ez a zsigeri...hmmm...ösztönös...domináns viselkedés. Kellett és vágytam rá, nem bántam, hogy olyan erősen markolt, hogy belilultam. Azt se, hogy szinte már fájt, ahogy a hajamat fogja. Nem érdekelt. Megkaptam amit akartam és ő is. A számba élvezett, miközben mosolyogtam. Kikészítettem. Gonosz módon, ezzel a szándékkal kaptam el, hogy úgy élvezzen el, utána lábra se tudjon állni. Az elbaszott időmért. Azért, mert ilyen sokáig húztuk. És persze azért, mert azt akartam, hogy érezze, tulajdonképpen végig én irányítottam...   

Gyanítom, hogy valaki "megátkozott". Az utóbbi időben, mikor végre rászánom magam a randizásra, Nyuszi Urakkal találkozom csak. Ígérgetés van, aztán amikor csinálni is kellene valamit...hopp...ő nem is így gondolta...

Lehet, hogy kezdek veszíteni a vonzerőmből? Vagy egyszerűen a házasság olyan védőburokként vesz körül, hogy minden "komoly" érdeklődő elfelejti mit is akart velem csinálni?

Napjaim

Nem fogom a farkad csóválni, hogy te jobban érezd magad!

persze

...

mert mindegyik azt hiszi, hogy ő az übermacsó, nálam jobb pasi nincs is a földkerekségen. Amivel nincs baj, ki vagyok, hogy kiábrándítsam? Csak amikor azt mondja, hogy mutat valami hatalmasat és láttam-e már ilyen szép nagy példányt, legszívesebben azt felelném, hogy igen. Ennél nagyobbat már láttam, nem egyet...

De nem szólok semmit, minek bántsam meg. Egyszerűen elhitetem vele, hogy igen, szép nagy példány és milyen jó ez nekem.   

Játék újratöltve

Amikor eldöntöm, hogy oké, rendben, kezdjük el, onnantól fél percenként fogom a fejem, hogy akartam én ezt?Le se tudom vakarni magamról a pasikat a chat-en.

Olykor szórakoztató...egy ideig.  

De legalább a nagy számok törvénye szerint sikerült egy-két helyes példányt elkapnom...

Befűzve

...

egyszerűen jó érzés. Szinte már körülírhatatlan, ahogy az acélmerevítés körülöleli a testem. Megtart és átölel. Szinte már óv. 

Nőies és kihívó. Merész. 

Az utóbbi időben a fűzők hódolója lettem. Kell az újabb és újabb, szinte már minden nap viselném; munkába menet, munka közben, otthon, szabadidőben...egyszerűen annyira de annyira jó érzés. 

...másoknak is tetszik a látvány. De lehet, hogy nem is az, hanem az, amit sugall az a darab, amit viselek. Ahogy a szatén körülölel, a cipzár kissé lehúzva, kivillan a hófehér hús, kicsiny halmok, szinte már arra várnak, mikor csúszik le az a cipzár, vajon tényleg olyan vékony az a derék, vajon...? Látom a kérdéseket az arcon, élvezkedem a kínjukon. Jó érzés. 

Olyan jó érzés...

Azt vettem észre, hogy nem feltétlenül a fedetlenül hagyott combjaim, a fenekem az, ami kívánatossá tesz a szemükben. A fedetlen váll, az alig takart, kicsit közszemlére tett halmok az ami zavarba hozza őket. Talán mert így ritkán látnak egy nőt. Vagy talán az, hogy provokatívan nézek rájuk, ahogy mosolyogva nyugtázom a tekintetük súlyát, a szinte már tapintható vágyat, a tétova mozdulatot, hogy úgy hozzám érnének. Jó érzés fürödni ebben a széles skálájú érzelemhullámban. 

Persze, lehet hogy tévedek és a vörös ajkak hozzák tűzbe őket. Meg persze a fűző. 

...de az is lehet, hogy az, hogy én mennyire élvezem azt ahogy körülölel a szoros anyag, tudom, hogy igenis kívánatos vagyok benne, vörös ajkam mosolyra húzódik és igen...olykor még elképzelem, hogy milyen lehet a farka annak vagy annak a helyes pasinak...milyen érzés lehet amikor a számba veszem a kemény, forró húst...igen...talán ez hozza őket lázba...nem tudom igazán. Inkább csak sejtem.

...legközelebb megkérdezem...csak úgy...olyan Jadésan...

Rég volt este

...táncoltunk. 

Nem érdekelt különösképpen, hogy hány éves és mi a neve. Valamikor az este folyamán bemutatkozott, pár szót váltottunk arról, hogy kicsoda, micsoda, ezeket pár perccel később fel se tudtam idézni. 

Kekeckedtem, játszadoztam vele, mint macska az egérrel. Hagytam, hogy kezével felfedező útra induljon, s az utolsó pillanatban léptem-forogtam odébb. Kuncogtam és mosolyogtam. Nyelvemmel végigsimítottam az álla vonalát, torkát, s mielőtt meg tudott volna csókolni arrébb táncoltam. 

Nem engedett, nem eresztett. Felvezetője volt az egy másik táncnak. 

...némán néztem rá, úgy, mint aki belé lát, lénye legmélyére. Mindketten tudtuk miért vagyunk ott, ahol és mi fog történni. 

Haraptam a száját, s ő az enyémet. Ujjaim cirógatták forró bőrét, én irányítottam. 

Mielőtt a számba vettem volna, megkérdeztem, hogy volt-e dolga piercinges lánnyal. Nem,  volt a válasz. S utána már szóhoz se jutott. 

Rég volt, tán igaz se, hogy idegen hús lett volna az ajkaim között. Az élvezettől lehunytam a szemem. Kemény volt, s pont akkora, amekkora kényelmesen elfér a számban. Semmi extra, gondoltam pikírten, magamban, aztán csak az érzésekre koncentráltam. Miközben szoptam, keze a testemen járt. Simogatott, becézgetett, de mozdulataiban ott volt, kiélvezi a pillanat minden cseppjét. 

Lassan játszottam vele, s láthatóan nagyon is élvezte. Én pedig az élvezetét. 

A Férfiak  nehezen értik meg, hogy ezt is lehet úgy élvezni, mint magát a szexet. Mintha közben hátulról dugtak volna. Ujjaival néha megszorította a karomat, vállamat, épp mi került a keze ügyében. Mosolyogtam és élveztem a gyönyörét, ajkaim között a kemény húsával. 

Csak nézni és élvezni. Játszani és élvezkedni. Gyönyört adni és elvenni. 

Nem törődtem az ízével, csak nyeltem. Mosolyogtam. Ujjai lustán kalandoztak rajtam.    

Hosszú volt még a hajnal, játszottunk  tovább...  

Tenni is kell egy kapcsolatért

Nehéz dolog őszintének lenni. Gondolom én, bár én önön magamat őszinte embernek tartom. Kissé nyersnek, pikírtnek, de őszintének. Nem értem azokat, akik inkább hazudnak, mismásolnak, köntörfalaznak.

Nem értem azokat a férfiakat se, akik a feleségükre/barátnőjükre hárítják a felelősséget, nem kommunikálnak, nem beszélik meg a problémáikat, vágyaikat, elképzelésüket inkább máshol keresik a megoldást. Mert könnyebb. Egyszerűbb. 

A férfiak állítása szerint (általánosítok, bocsi), a nők prűdek. Illetve a nőik azok. 

Kérdem én, akkor miért nem oldják fel inkább a gátlásokat, finoman, apránként, hogy ne máshol keljen keresni a boldogságot? Akarom mondani, a farkuk boldogságát. Mert tök egyszerűbb, tényleg azt mondani, hogy az asszony így, az asszony úgy, finnyás, meg minden, de kéremszépen, miért nem otthon próbálunk megoldást találni?Ja, persze...mert dolgozni kell...egy jól működő kapcsolaton dolgozni kell mindig és mindenkor, főleg ha a kezdeti hév, rózsaszín köd már eltűnni látszik.

Mindkét félnek tenni kell azért, hogy működjön. 

Mert hajlamos mindkét fél elkényelmesedni, felvenni képletesen és tapinthatóan a mackónacit (nálam is ott figyel, de azért ott vannak a szexis kellékek ), heti egyszer, takaró alatt, pontban nyolckor, mert megszokták (brrr...na ez még nincs). Miért kell a megszokásba taszítani egy jól működő kapcsolatot? Miért kell a béka segge alá lökni azt, ami egyébként előtte működött? Nem kell nagy erőfeszítés, nem kell extra nagy és drága dolgokra gondolni. Csak egy csipet izgalom, egy extra kellék, egy szép cipő, érdekes kiegészítő, bókok, jelzések, őszinteség, hogy ki mit hogyan szeretne.

Dolgozni kell a kapcsolaton. Nem a másikat okolni, nem a másikban hibát keresni. Lehet, hogy az asszony azért nem szereti az orált, mert a férje/pasija farka nem épp étvágygerjesztő. Vagy mert durván csinálja. Azért nézi meg a helyes kiscsajt a pasi, mert csinosan öltözködik és ad magára. Nem kell hetente fodrászhoz, kozmetikushoz járni, de nem árt levakarni a lekopott körömlakkot és hajat mosni. Olykor feldobni némi sminket. A sarokba rúgni a macinacit és felvenni egy fűzőt tűsarkúval és elcsábítani a férfit. A férfinak pedig nem ártana felállni a tv/gép/ munka elől és udvarolni. Megborotválkozni. Randira hívni, virágot venni. Bókolni. Bókolni, hogy milyen szép a nő, jól áll rajta ez vagy az, jó az illata. 

Nem ujjal mutogatni, fröcsögni és okokat keresni. És akkor talán, újra boldogok lehetnek. 

- és hálát adok az égnek, hogy Kedvessel, mi ketten kurva jól megvagyunk és mindent meg tudunk beszélni és még mindig ugyanúgy kívánjuk egymást :) igaz, keményen meg kell dolgozni ezért, de megéri

 

 

Megkésve, de elkezdtem és be is fejeztem a régmúlt dolgok átrakását. Gyakorlatilag most szembesültem azzal, hogy lustaságnak ára  van, mégpedig az, hogy mindent valahonnan az internet mélyéből kell előkaparni, ha vissza akarom szerezni a régi bejegyzéseket. 

Egyszerűen nem tudok lemondani az emlékeimről. Persze nagyon sok mindennek már búcsút inthettem. Kár értük. 

Túlságosan kapaszkodom ebbe a blogba. Vagy inkább ebbe az egészbe. Az enyém, a részem, a múltam. Persze nem kizárt, hogy lesznek még mesék. Egyszer. Mert dolgok történnek, csak már nem érzem a késztetését annak,hogy le is írjam. Pedig kellene...

Gondolatok

Olyan édes, szeretni és imádnivaló, amikor félkómásan - kicsit becsiccsentve/épphogy részegen - hozzám bújik egy kimenős éjszaka után és beleszuszog a nyakamba, majd szorosan átölel. Aztán vagy lesz szex, vagy nem, de mielőtt elnyomja az álom, megfogja a kezem és csak fogja.

Szeretem.

Aztán elengedem a kezét és átfordulok az alvós oldalamra.

Idézet

"Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. ÉS még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére."

Laurell K. Hamilton